90 nap a szcientológusok közt

90 nap a szcientológusok közt
90 nap a szcientológusok közt
-20%
6 990 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára. 5 591 Ft
90 NAP A SZCIENTOLÓGUSOK KÖZT „Pénzközpontú”, „agymosó”, „a világtól elzárkózó”, tehát mindenképpen „gyanús szekta”. Sokan hallhattak már ilyen vagy ehhez hasonló megbélyegzéseket a Szcientológia Egyházzal összefüggésben említve. Talán Ön, Kedves Olvasó is alakított már ki ezek alapján magában egy nagyjából „egymondatos” ítéletet erről a Magyarországon ide s tova három évtizede jelenlévő és működő szervezetről. De mit is jelent az ő működésük? Milyen ideákat, elképzeléseket, víziókat, továbbá – állításuk szerint – élet-, és világjobbító gyakorlati célkitűzéseket takar a vallási tevékenységük? Erről eddig főként gyanús mendemondák, lejárató jellegű irodalmak és filmek juthattak csak el a köztudatba. Eddig. Ám most e könyv szerzői, Klenk-Sipos Rita és Szilvási Endre számára bepillantást engedtek a színfalak mögé a hazai Szcientológia Egyház vezető képviselői. Túlzás nélkül állítható, hogy a szerzők korábban nem látott mélységekig nyújtanak betekintést az olvasók számára a szcientológia mindennapjaiba, gyakorlati tevékenységeibe és világnézetébe. Talán a sajtó, a média részéről az elmúlt esztendőkben tapasztaltak miatt is, hosszas egyeztetés után kapott végül bizalmat a riporterpáros, hogy a végére járhassanak a – szcientológusok szerint alaptalanul – hozzájuk kapcsolt különféle megítéléseknek, negatív felhangoknak, rájuk aggatott vaskos előítéleteknek és a falakon belül szigorúan őrzöttnek tűnő „titkoknak”. A szerzőpáros, ahogy korábbi közös műveikben tették (90 NAP A MENTŐK KÖZT; 90 NAP A RENDŐRÖK KÖZT; és a Klenk-Sipos Rita által írott 90 NAP A KATASZTRÓFAVÉDELEMNÉL A TŰZOLTÓK KÖZT) most is egy olyan, a laikusok számára szinte teljesen ismeretlen világba kalauzolja el az olvasókat, ami a korábbi „kéklámpás” szervekhez hasonlóan nem kevés talányt, izgalmat és meglepetést rejt. E riportkönyv nem csak a hazai egyházzal s annak működésével foglalkozik, hanem egy átfogó nemzetközi képet is ad a szcientológiáról, annak struktúrájáról és legfőbb mozgatóiról. Megismerhetik belőle a vallásalapító L. Ron Hubbard életét és terjedelmes munkásságát, továbbá portréinterjúk által mély és személyes betekintést nyerhetnek abba, hogy valaki miért épp ezt a modern vallást választja magának a spirituális fejlődés, az önismeret és egyfajta személyes megvilágosodás útjául. Woody Allen nagysikerű filmjének címét idézve: „Minden, amit tudni akartál a…” szcientológiáról, az ebben a riportkönyvben benne foglaltatik. Anélkül, hogy ab ovo „pálcát törnének” fölöttük a szerzők; előítéletektől mentesen ugyan, ám azokkal is kíméletlenül szembesítve az érintett megszólalókat. Maradéktalanul utánajárva, hogy vajon mennyire megalapozottak a jól ismert megbélyegzések. Ha Ön szerette a szerzőpáros korábbi nagysikerű – a mentőkről, rendőrökről és tűzoltókról szóló, a „főhősnő” személyes átélésétől hátborzongatóan izgalmas és határozottan szubjektív hangvételű – riportkönyveit, garantáltan nem fog unatkozni ez alkalommal sem. Ám ha még nem találkozott az említett művekkel, akkor is bizonyosan izgalmas órák várnak minden érdeklődőre. Mert egy olyan (gondolat-)világba, filozófiába és az a mögötti elképesztő nemzetközi infrastruktúrába kalauzol el e könyv, ahol laikus, a Szcientológia Egyháztól távol álló – vagy attól egyenesen idegenkedő – olvasó ilyen megközelítésben még nem járhatott az eddigiekben
Klenk-Sipos Rita