Szimbolikus cselekvések a rítusok, amelyek egymáshoz vezetnek minket, és kötődést teremtenek: a közösség e szimbolikus közege azonban ma szemünk láttára tűnik el – állítja Byung-Chul Han. Az ismétlésen alapuló rítusok eltűnése a termelésre optimalizált modern ipari társadalmakban erodálja a közösségeket, és ez otthontalansághoz, a tartás és stabilitás elvesztéséhez vezet. A rítusok eltűnése azonban csak tünet, amely mögött korszakunk patológiái húzódnak meg. Han ennek a folyamatnak az illusztrálására Nádas Péter A helyszín óvatos meghatározása című esszéjét idézi, amelyben az öreg vadkörtefa a még helyhez kötött kultúra jelképe. Habár korunk nyilvánosságkultusza vakká tesz a szimbólumok erejére, Han szerint mégis elgondolható egy rituális fordulat, amelyben ismét a formák elsőbbsége érvényesül. A rituális társadalom a szabályok társadalma: egy japán teaceremóniában a mozdulatok teljes önfeledtséget hoznak létre. A materializmus mennyiségi és additív világát, az információáradatot az intenzitás minőségi világával szembesíti.