„Nem akarom elkiabálni” – mondjuk sokszor, miközben ujjunkat behajlítva háromszor alulról az asztal lapján kopogunk. De honnan ez a mozdulat?
Egy auvergne-i francia szinte automatikusan keresztet vet, ha a kenyér a vajas felével ér földet, számára ez az egyetlen természetes módja, hogy elkerülje a balsorsot. De honnan ez a hiedelem? Mit tegyünk akkor, ha ráébredünk, családunkban felmenőink betegségei ütik fel a fejüket újra és újra, nemcsak bennünk, de utódainkban is? Mit kezdjünk életünk visszatérő konfliktusaival? Honnan jönnek önkéntelen beidegződéseink, balsorsunk visszatérő fájdalmai, betegségei, konfliktusai? Válaszokat kaphatunk A test emlékei című könyvből. Myriam Brousse pszichoterapeuta 84 évesen írta. A kötet hitelességét nem csak a szerző gazdag élettapasztalatának köszönheti. Páciensek százaiból válogatta azokat a legérdekesebb eseteket, amelyeken keresztül igen meggyőzően és közérthetően érvel egy olyan tény mellett, amelyet több tudományág is vizsgál napjainkban: testünk sejtjeinek is van emlékezete. Mi vésődött ebbe az emlékezetbe az évtizedek, sokszor évszázadok során? Hogyan fejtsük meg azokat a jeleket, amelyeket a testünk küld, hogy régmúlt idők traumáinak, konfliktusainak nyomait és eredőjét megértsük. Mert meg kell értenünk, ha szakítani akarunk egyéni vagy társas életünk ismétlődő problémáival, amelyek forrása a szellemi emlékezet számára már régen elérhetetlen, de ott vannak mélyen bevésve a zsigereinkben.