Giovanni Pico della Mirandola (1463–1494), a reneszánsz filozófia egyik legjelesebb alakja mindössze harmincegy évig élt, azonban igen jelentős életművet hagyott hátra. Élete regényes fordulatokkal teljes, és halálát is sötét titok övezi: politikai okokból valószínűleg megmérgezték.
Jelen műve egyik legkiforrottabb munkája, amelyben újra előveszi Az ember méltóságáról írt beszédében már felvetett témát, az ember központi szerepét a teremtésben. A kérdéskört a bibliai teremtéstörténet hétszeres elemzése során fejti ki még részletesebben. A makrokozmosz és mikrokozmosz analógiájának értelmezései a római disputa meghiúsulása és a Kúria általi üldöztetése után itt keresztényibb megközelítésben olvashatók, hiszen a hét előadás közül mindegyik „Krisztusban ér véget”.
Mindazonáltal a könyv záróakkordja egy teljesen újszerű, kabbalista módszerrel végigvitt keresztény vallásfilozófiai fejtegetés. A teremtés hétszeres elemzésének hét szempontja a következő: az első három előadás a világ hármas (földi, égi, angyali) felosztásáról szól, a negyedik az ember mint mikrokozmosz felépítéséről és lehetőségeiről, az ötödik és hatodik az első négy összefüggéseit tárgyalja, míg a hetedik a teremtmények végső boldogságának mibenlétét boncolgatja, ahol az angyalokon kívül egyedül az ember számára adatik meg a kegyelem révén az Istenhez való visszatérés lehetősége.
A könyv kiváló segítséget nyújt a húsvéti elmélyedéshez és a kereszténység spirituális értelmezéséhez.
Fordította: Dr. habil. Frazer-Imregh Monika a Károli Gáspár Református Egyetem docense, az Orpheus Noster folyóirat főszerkesztője. Fordítói munkássága főként a reneszánsz filozófia irodalmát tolmácsolja latin és korabeli olasz nyelvből. Az általa fordított szerzők többek között Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Angelo Poliziano és H. C. Agrippa von Nettesheim.