Az életműsorozat (C. G. Jung Összegyűjtött Munkái; röviden: ÖM) 13. kötete az alkimista elképzelésekkel foglalkozik. Jung az 1920-as évektől kezdve nagy figyelmet szentelt az alkímiának, mert úgy vélte, bensőséges kapcsolatban áll azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a tudattalan pszichológiája gyakorlati okokból kénytelen foglalkozni. A kötetben olvasható öt hosszú tanulmány az alkímia filozófiai és vallási vonatkozásait tárgyalja. Ezekben több állandó témáját dolgozza fel új megközelítésből: Az aranyvirág titka (egy ősi kínai jógakönyv), Zoszimosz látomásai és Paracelsus személye gyakran visszatérő motívumok Jung munkásságában. Az aranyvirág titkához írt kommentárban az ősi kínai filozófiák (különösen a tao), a vallás és az alkímia kapcsolatát vizsgálja. Zoszimosz látomásainak következtetéseit a psziché és a kollektív tudattalan szempontjából értelmezi. Paracelsusról például így ír: „Paracelsus valamennyi filozofáló alkimistához hasonlóan azt kereste, ami képes hozzáférni az ember sötét, testhez kötött természetéhez, a lélekhez, amely világba és anyagba ágyazottságában megfoghatatlanul, idegenszerű, démoni alakokban önmaga számára rémisztően nyilvánul meg, és szerinte az életet megrövidítő betegségek titkos gyökere.” A bölcsek fájában a következő gondolatot fejti ki: „A tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert »filozófusok fájáról« és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki őket onnan.” Jung ezúttal különösen sok illusztrációt használ mondanivalója szemléltetésére: a könyvet pácienseinek rajzai és festményei egészítik ki.