Keresés
Profil
Kosár
Kosárban lévő tételek száma:
0
Krimi
KÖNYV
Regény
Krimi
előző
következő
10
Az alma nem esik messze
Még a legédesebb alma közepén is megbújnak az apró, keserű magok A Delaney családot mindenki irigyli. A szülők, Stan és Joy között mindig is kézzel fogható volt a kémia, miközben hosszú évekig virágzó teniszakadémiát működtettek. Úgy tűnt, négy gyermekükből szintén teniszcsillag válik, de az életük más irányt vett. Ötven év házasság után Stan és Joy most végre belevághatnak a boldog nyugdíjas évekbe, ám a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezték. Egy este egy Savannah nevű idegen kopogtat az ajtajukon, ők pedig befogadják a kissé zavart, homályos múltú lányt. Amikor Joynak hirtelen nyoma vész, és Savannah is eltűnik, a rendőrség nyomozni kezd, a gyanú pedig Stanre terelődik. Ahogy a Delaney gyerekek két pártra szakadnak, és életük talán legnehezebb mérkőzésébe kezdenek, a közös családi történet is új megvilágításba kerül… Liane Moriarty nagy sikerű regényéből Annette Bening és Sam Neill főszereplésével készült filmsorozat. Minden, amihez Liane Moriarty hozzáér, arannyá válik… Ezúttal az egyik legősibb témához nyúl: a családi titkokhoz. – Entertainment Weekly Pörgős családi dráma, amelyben a múltból feltörő emlékek, a generációs örökség és a soha ki nem mondott sérelmek egyvelege adja a feszültséget. Moriarty most is megmutatta, hogy mesterien bánik a női lélek működésével. – The New York Times Book Review
Szerző::
Liane Moriarty
6 490
Ft
5 839
Ft
Megtakarítás
651 Ft
Kosárba
Az alma nem esik messze
10
6 490
Ft
5 839
Ft
Kosárba
Email
Jelszó
Elfelejtettem a jelszavamat
Belép
Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az
Adatkezelési tájékoztató
ban talál.
Engedélyezem
Nem engedélyezem