„Varázsló asszonyt ne hagyj életben!” – hangzik az intelem Mózes második_x000D_
könyvében, amelyre előszeretettel hivatkoztak a középkori boszorkányperek_x000D_
során. Milyen szerencse, hogy bár a XIV. századi Itáliában mindig betartották_x000D_
ezt az intelmet, egy rabszolgasorban élő magyar nemes leány mégis életben_x000D_
maradhatott._x000D_
Himfi Margitot, Nagy Lajos király hadvezérének, Himfi Benedek_x000D_
leányát 1375-ben elrabolják a törökök. Viszontagságok egész sora után kerül a velencei Giorgio Darvasio kalmár házába, mint rabszolga, ahol nemcsak új_x000D_
hazájának nyelvét és szokásait kell megtanulnia, hanem a természet gyógyító erejének rejtelmeit, élet és halál törvényeit is. Ismert füvesasszony lesz, a velencei dózse egyedüli gyógyítója. Megvan mindene, mégsem_x000D_
boldog, hisz a szabadságát nem tudja visszakapni, pedig ő csak azt az egyet_x000D_
szeretné, visszamenni szeretett szülőföldjére, ahonnan elhurcolták: Erdélybe,_x000D_
Érszegre. Amikor kitör a velencei-magyar háború, Margitnak menekülnie kell,_x000D_
miközben a lakosságot a pestis és nem kevésbé kegyetlen, bár annál titokzatosabb ragály is pusztítja, mely ellen nem segít sem az ima, sem a gyógymód, mert nincs rá magyarázat, hacsak nem a Démon ereje, a Sátán maga, ki alászállt a Pokolból, hogy magával ragadja a bűnös lelkeket. Margitot elhurcolják, kihallgatja, majd perbe fogja az inkvizíció. S mint tudvalevő, boszorkányt nem hagyhatnak életben!_x000D_
Vajon tényleg a Sátán műve mindez? Valóban boszorkányság munkál a bajok hátterében? Erre is fény derül, mint az összes rejtélyre, melyek át- és átszövik a regény cselekményét, melynek végén a hőn áhított szabadulás dereng.