A csavaros észjárású Bánom a saját népét árulta el, ezért a cigánybíróság, a romani kris halálra ítélte. Szeme láttára leölték a lovát, felhasították az oldalát, majd őt magát elevenen bevarrták az állat belsejébe és így temették el. A lányszöktetés miatti sérelem is bosszút vont maga után, ami néha vérfagyasztó módon történt és generációról generációra szállt. Ha nem is ennyire nyers formában, de mindmáig megfigyelhetők az oláhcigányok ősidőkből fennmaradt hagyományai. Leglátványosabbak a babonáktól sem mentes temetkezési szokásaik, a sokszor napokig tartó fényűző lakodalmak, a tömegeket vonzó zarándoklataik, de hozzátartozik a cigányélet romantikájához a lókupecek világa is. Borzák Tibor legújabb könyvében a napjainkban még megfigyelhető, ám egyre inkább eltűnőfélben lévő cigány tradíciókról, vallásról, életvitelről szóló helyszíni riportok és a jelent dokumentáló szociofotók, valamint a főbb témákhoz kapcsolódó interjúk mellett megismerkedhetünk a soltvadkerti jövőbelátóval, Sztojka „Kalapos” Zolival, aki a cigánykártya fortélyait táltosnak tartott nagyanyjától leste el. Elnézve széles karimájú posztókalapját, karakteres fizimiskáját, harcsabajuszát, színpompás viseletét, súlyos aranygyűrűit, mintha egy Kusturica-filmből lépett volna elő. Fordulatokban gazdag életútjával, hagyományokat őrző szokásaival, látnoki képességével, misztikus oltárszobájával kimagaslik a gáborcigányok közül.
