Donbasz

Donbasz
Donbasz
-29%
4 450 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára. 3 178 Ft
Tomás Forró szlovák újságírónak, haditudósítónak sikerült elérnie, amit kevés kollégájának – elnyerte a konfliktus mindkét oldalán álló és élő emberek bizalmát, civilekét és nem civilekét egyaránt. Beengedték a lakásukba, az életükbe, a lövészárkokba és a bunkerekbe, megosztották vele a történeteiket, személyes, gyakran szó szerint húsba vágó tapasztalataikat. Forró emellett megpróbál utánajárni, hogyan, miből fakadt ez a konfliktus, miből fakad minden ehhez hasonló konfliktus, feltérképezi a mozgatórugókat, megvilágítja a bonyolult politikai sakk-játszmák hátterét, az álhírgyárak hatásmechanizmusát, felvillantja a propaganda erejét. „Tomás Forró olyan részletességgel írta meg a kelet-ukrajnai poklot, mint előtte még senki. Lebilincselő könyv, a történetből áradó sötét reménytelenség ellenére is – vagy talán éppen azért.” Rácz András – Oroszország-szakértő „Sokat beszélünk ma Ukrajnáról, de sokszor minden mélység és megértés nélkül. Ez a könyv egy olyan közelkép a Donbaszról, amihez hasonlót magyarul nem olvashattunk. Harcosok, ügynökök, egyszerű emberek történeteinek gyűjteménye, véres csatáké, árulásoké, megmeneküléseké. Elfogulatlan? Nem. Hiteles? Igen.” Demkó Attila – biztonságpolitikai szakértő „Letehetetlen háborús riport a donbaszi és luhanszki pokolból, ahogy az a februári háború előtti években kinézett. Forró személyes interjúival, egyéni történeteivel a szobánkba hozza a háború borzalmait, miközben felidézhetjük, hogyan is kezdődött 2014-ben a konfliktus.” Wagner Péter – biztonságpolitikai szakértő A szerzőről: Tomás Forró (1979) független szlovák krízistudósító, aki Kelet-Európa mellett elsősorban Délkelet-Ázsiára és Latin-Amerikára összpontosít. Az elmúlt néhány év során Kelet-Ukrajna háborús zónáiban készített számos riportot a frontvonal mindkét oldalán. Sokáig Forró volt az egyetlen olyan nyugati újságíró, akinek a szeparatisták ellenőrizte területeken készült tudósításai nem az orosz propagandagépezetet szolgálták. Eddigi munkásságát három szlovákiai újságírói díjjal ismerték el.
Tomás Forró