Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket?
Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk?
Hogyan élhetünk ezen a bolygón?
Mi az igaz? Mi igazságos?
Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez?
Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a „magas” irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben – például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk).
Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.
„Amikor az 1960-as években először tartottam kérdezz-felelek típusú találkozókat az olvasókkal, azt kérdezték tőlem: »maga mikor lesz öngyilkos?«. Költőnő voltam, és azokban a Sylvia Plath szelleme által kísértett időkben az öngyilkosság elvárás volt. A nőmozgalom kezdeti időszakában arról érdeklődtek, gyűlölöm-e a férfiakat. Az 1980-as években aztán az írás folyamatáról kezdtek kérdezősködni. 1985 után A Szolgálólány meséjéről akartak beszélni, ahogy most is: úgy tűnik, a női testek állami irányítása tekintetében túlságosan is közel jártam az igazsághoz.
De mostanában azt kérdezik: »van remény?«. A válaszom az: »mindig van remény«. A remény beépített tulajdonságunk. És ragadós is: a remény újabb reményeket gerjeszt, mert ha az emberek reménykednek, összeszedik magukat. Ez az, amire a jövőben mindannyiunknak szüksége van.”
„Atwood lenyűgözően sikeres írói karrierjének immáron hetedik évtizedében még mindig képes felbosszantani és inspirálni.” The Washington Post
