Keresés
Profil
Kosár
Kosárban lévő tételek száma:
0
Politika
KÖNYV
Társadalomtudomány
Politika
előző
következő
25
Európa után
2016-ban Ivan Krasztev bolgár filozófus papírra vetette kételyeit Európa jövőjével kapcsolatosan. A migrációs válságot és az arra adott, megosztásról tanúskodó uniós válaszokat, az ennek következtében felerősödő szélsőséges mozgalmakat, az akkor még csak körvonalazódó brexitet, majd pedig Donald Trump megválasztását és általában véve a populizmus felerősödését látva Krasztev az EU minden eddiginél súlyosabb válságára következtetett, s arra, hogy a nyomasztó dilemmák kettészakítják az uniót, s szembeállítják egymással annak nyugati és keleti felét. Legjellemzőbb példája erre a keletről nyugatra irányuló, egyoldalú népességvándorlás, melynek fényében sajátos értelmezést kap az EU keleti felének európai jövőképe. Ugyanakkor Krasztev könyve a szerző minden – történelem által igazolt – balsejtelme ellenére sem pesszimista, hiszen a különféle tévutakat bejárt Európának nincs más lehetősége, mint az az út, amelyet az alapító atyák megterveztek 1957-ben.
Szerző::
Ivan Krasztev
3 450
Ft
2 567
Ft
Megtakarítás
883 Ft
Kosárba
Kiegészítő termékek
Európa után
25
3 450
Ft
2 567
Ft
Kosárba
Email
Jelszó
Elfelejtettem a jelszavamat
Belép
Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az
Adatkezelési tájékoztató
ban talál.
Engedélyezem
Nem engedélyezem