A kötet írásai személyes hangvételű vallomások olyan feledhetetlen barátokról, mint Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia vagy Weöres Sándor, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak. Polcz Alaine pátosz nélkül szól az emberi találkozások ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Visszatekint izgalmas élete meg-megcsillanó történéseire, megosztja velünk tapasztalatait barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról.
Ismét tanulhatunk Polcz Alaine-től. Öregedni tanít csendes, konok szeretettel. Megmutatja, hogyan válik örömtelivé az időskor, amely az életnek éppoly értékes és természetes része, mint az ifjúság. A sorsunkban való tevékeny jelenléttel érdemeljük ki az öregség szelíd bölcsességét, ami kárpótol a múltba vesző ifjúságunkért.
„Ötvenéves barátság fűzött Nemes Nagy Ágneshez. Ott voltam vele betegségében az utolsó évben, hetekben, napokban, a halála napján és óráján – míg elvitték a lakásból, és valahogy mégsem ismertem fel, hogy mi történik. A szellemi harcok közöttünk (előzőleg és akkor) elfedték a nyilvánvalót. Filozófiai, emberi és halálküzdelmének problémáit megírta előre, de erre csak a temetésen döbbentem rá, hallgatva a búcsúbeszédeket. Pedig mondjuk, oktatjuk, tanuljuk, hogy mindenki saját halálát éli, teljes személyiségét viszi halálába. De hogy egy nagy költő ennyire tudja előre, hogy milyen gondokkal és hogyan végzi az életét – megdöbbentő élmény számomra.”
