Lehet-e izgalmas egy Agatha Christie-regény tojásfejű belgák, angol vénkisasszonyok és persze gyilkosságok nélkül? A krimi királynőjének Mary Westmacott álnéven írt érzékeny lélektani regényei egyértelmű igennel felelnek a kérdésre. Az e lapokon kibontakozó, idill és tragédia közt ingadozó élettörténetek finom társadalom- és élénk karakterrajzzal egészülnek ki, elfeledtetve a hullák hiányát.
Amikor Larraby, az ifjú portréfestő egy fiatal nőt pillant meg kedvenc tengerre néző kilátóhelyén, először bosszúságot érez – hamar rájön azonban, hogy a helyét bitorló hölgy öngyilkosságra készül. Miután visszarohan, hogy megakadályozza azt, egy éjszakán át hallgatja Celia hadakozását a múlttal – ebből áll aztán össze a Befejezetlen portré. Az Agatha Christie-hez ezer szálon kötődő Celia története nemcsak egy talajvesztett nő töprengése afelett, kínál-e még neki a sors valamit, de alighanem Christie első próbálkozása is arra, hogy feldolgozza válását és szülei elvesztését.


„Az ember először fiatal, aztán fokozatosan megöregszik; melyik az a pillanat, amikor leginkább önmaga?”