Folytatódik a magyar Szent Korona kalandjairól szóló trilógia, amely nagyobb részben a magyar nép, a magyar államiságért folytatott küzdelem története is. A mohácsi vésztől a magyar reformkorig meséli el, mi minden történt, és történhetett a koronával azokban a bizonytalan időkben. A sokak szerint szinte történelmi intézményként kezelt koronát, amelyre egész elméleteket, sőt állami törvényeket és rendeleteket építettek, kézről kézre adták az említett korokban. Próbálták elrabolni, eltüntetni, felhasználták zsarolásra, megfélemlítésre. Voltak olyan „magyar” uralkodók, akik csupán egyszerű „ékszernek” tartották, drágaköveinek és aranyának értékét becsülték csak, szimbolikus jellegére és nemzetet összefogó erejére ügyet sem vetettek. Megint másoknak jelvény volt, amelyet életükben egyszer egyetlen órára a fejükre tettek, magukra öltöttek, azután majdhogynem megfeledkeztek róla.
Ám minden korban akadtak, akik a koronát szentnek tartották, és készek voltak életüket is adni, hogy a magyaroké maradjon. Mégis, a korona hosszú évtizedeket töltött „fogságban”, idegen érdekek szolgálatában. Egész emberöltők múltak el úgy, hogy senki sem láthatta, ha mégis, úgy politikai érdekek csaptak össze körülötte. A könyv a homályos évszázadokról szól, amikor védelmében ismert és neves, no meg ismeretlen hazafiak álltak ki. Mindezek ellenére az ország jelképe leggyakrabban idegen hatalmak játékszere lett, noha mindig akadtak, akik ezt nem tűrhették, és tettek ellene.
