Keresés
Profil
Kosár
Kosárban lévő tételek száma:
0
Krimi
KÖNYV
Regény
Krimi
előző
következő
27
Bourne-átverés (2. kiadás)
A felesége elvesztését gyászoló Bourne-t villámcsapásként éri a hír, hogy Martin Lindros, az utolsó ember, aki ismeri a múltját, és akit barátjának nevezhet - eltűnt. A CIA igazgatóhelyettesének egy Etiópiában végrehajtott művelet során veszett nyoma, ahol is csapatával gyanús, atombomba előállításához szükséges anyagok és uránium-szállítmányok után nyomoztak._x000D_
Bourne nem engedheti, hogy egyetlen barátja, aki révén az emberiséghez kötődik, mindörökre eltűnjön az életéből. Így - bármennyire is gyűlöli a CIA-t és munkamódszereit - elhatározza, hogy megmenti Lindrost és bevégzi a munkáját: anyagi forrásaik elapasztásával felszámolja a terrorista hálózatot, amely nukleáris arzenál kiépítésére készül. Ám nem számol vele, hogy ez az iszlám fundamentalisták által vezetett, hihetetlenül veszélyes, a legkorszerűbb technikai eszközökkel felszerelt csoport befolyással bír nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten, de még Ukrajnában is. Nem csupán tudnak róla, de a háttérből irányítják Bourne minden lépését, aki így akaratlanul is segítségükre lesz legfőbb céljuk, Amerika lerombolásának elérésében._x000D_
Szerző::
Robert Ludlum
3 999
Ft
2 880
Ft
Megtakarítás
1 119 Ft
Kosárba
Kiegészítő termékek
Bourne-átverés (2. kiadás)
27
3 999
Ft
2 880
Ft
Kosárba
Email
Jelszó
Elfelejtettem a jelszavamat
Belép
Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az
Adatkezelési tájékoztató
ban talál.
Engedélyezem
Nem engedélyezem