Gyöngyöshalászi Takách Gyula azon nimródok közé tartozott, akik nemcsak a vadászterületeken, de az írói berkekben is biztonsággal kiismerték magukat. Az itt közzétett vadászemlékei könyv alakban 1930-ban jelentek meg első ízben. Szerzőjük a Magyar Vadászújság főszerkesztője volt, annak 1917-es megalakulásától kezdve. A Nimród méltó riválisának számító lapot a Magyar Vadászok Országos Szövetsége adta ki, és elsősorban vadászati, vadtenyésztési és vadászgazdaságpolitikiai kérdésekkel foglalkozott.
„Róttam… az ország középhegységeit, havasait… Volt területem a Visegrádi-hegységben, a Börzsönyi hegyekben, Arad megyében, Máramarosban; nem ösmertem fáradtságot, távolságot, nélkülözést; megtanultam kúszni, mint a kígyó, elsajátítottam a szarvasok nyelvét…” – írja egy helyütt a szerző.
A szarvascserkészetek mellett dámvad-, őz-, zerge-, vaddisznó-, császármadár- és nyírfajdvadászatokról, sőt pisztránghorgászatról is megemlékezik könyvében, önmagáról pedig olyan vadászként vall, akit „mindig égő vadászszenvedély ösztökél, biztat” melynek „ki nem alvó oltára új meg új áldozatot követel”, s akinek ugyanakkor „öröme nem az öldöklés, a szenvedésgyártás, hanem az élő vadban való gyönyörködés és a vadászmesterkedés.”
