Vidd el a gyászom

„Szóval épp főztem, nagy fazékban. És egyszer csak odagördül egy tank. Megáll úgy öt méterre az ablakomtól, a szemben lévő ház mellett. És ennek a tanknak a felső része – hogy is hívják, lövegtorony? – elkezd körözni. Katona dugja ki belőle a fejét, és néz. Engem néz. Én állok, mint akit megbűvöltek.
Érti, ugye, a konyhaablakom a ház frontján van, mindig is így szerettem – az ember főzés közben nézheti az utcát. És ott most egy tankot láttam, forgó lövegtoronnyal.”


„A történetekből megannyi szörnyű és egyben megdöbbentő dolgot tudhatunk meg az emberről és az életünkről, ami mind ez idáig rejtve maradt, most pedig hirtelen, egy varázsütésre a felszínre tört. Milyen törékeny is az ember embersége, milyen szégyenletesen, ijesztően törékeny.”
Szvetlana Alekszijevics

„A könyv döbbenetes történeteket és emberi sorsokat mutat be. Tragédiákat, az ukrán nép útját az értetlenségtől és sértettségtől az ádáz dühig… Ez egy seb, amely már soha nem heged be. Hogyan éljünk együtt vele? Mi a helyzet a reménnyel? Örökre elhagyott minket? És mit tehetünk, ha egyáltalán nincs esélyünk változtatni a dolgokon?”
Dmitrij Muratov

„Az én fiatal barátnőm szép. Okos. Művelt. Sok nyelven beszél. Nagyszerű jellem. Négy gyermek anyja. És írt egy könyvet, amelyet senki nem írhatott volna meg rajta kívül…”
Ljudmila Ulickaja