Magyar örökség - Az Őrség

Magyar örökség - Az Őrség
Magyar örökség - Az Őrség
-26%
3 600 Ft Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára. 2 679 Ft
A Vas megye délnyugati részén elterülő Őrség a honfoglaló magyarok korában az ország nyugati határának megvédésére kialakított gyepűrendszer része volt. _x000D_
Az Őrség jellegzetes, szeres településszerkezete - mely a dombokon épült, egymástól akár több kilométerre lévő, rendszertelenül felépített házakat, házcsoportokat jelenti - alkalmazkodott a történelemben betöltött szerepéhez és a földrajzi sajátosságokhoz is. Ezt a településszerkezetet megőrizték az ott lakók, a portákat pedig a mai kor emberének igényei szerint alakították ki. Ennek és a táj szépségének köszönhetően az Őrség közkedvelt üdülő- és kirándulóhely. _x000D_
A 2002-ben nemzeti parkká nyilvánított tájegység sajátos építészeti, néprajzi és kultúrtörténeti értékei évről évre egyre több látogatót vonzanak.
Zóka Gyula